fbpx

Lotus Apartment

A Lotus apartman Szentendre sétálóutcájától alig 10 méterre bújik meg.

Minden karnyújtásnyira, s mégis elvonulhatsz, ha már eleget láttál. Önálló lakás különleges berendezéssel, saját kerttel és bejárattal.

„Kezdetben csak sötétség volt, ahol a káosz vize kavargott, egészen addig, amíg egy lótuszvirág ki nem emelkedett a mélyből. Az első fénysugár a virág szirmait ragyogta be, és az kinyílt. A virág kelyhéből egy illatos isten emelkedett ki, a Napisten, minden élet forrása.

Amikor a Nap nyugaton lemegy, akkor ebben a lótuszvirágban rejtőzik el, és reggel, a kinyíló virág újra útjára engedi a Napot, hogy az megtehesse nappali útját a Föld körül.”

(egyiptomi mítosz részlet)

Aki közvetlenül a honlapon foglal azt egy üveg borral várjuk és egy lotus karkötőt is kap ajándékba!

A Lotus apartman a szerelmesek éltető forrása, segít kiszakadni a hétköznapokból, hogy újra tisztán halljuk egymás hangját, s lássuk egymás szemében a csillogást. Ide elbújhattok ketten, senki sem fog megzavarni, nincs itt rajtatok kívül senki más, egyetlen apartman és zárt kert vár. De ha már eleget pihentetek, a Dunakanyar örökké nyitva vár.

Egyetlen apartman, nem osztozkodsz senkivel. Saját kert és konyha, ahol meglepetés vár.

Kontaktmentes bejutás. Akár az első pillanattól kezdve egyedül lehetsz, adunk egy kódot, és tiéd a varázslatos lakás.

Gyógyvíz, wellness, szauna, uszoda 5 percre kocsival V8 uszoda és wellness vagy 10 percre Leányfalusi Strandfürdő.

Masszázs: mellettünk Surya Ayurveda masszázs szalon (4 perc gyalog).

Dunaparti reggeli az árban.

10 méterre a belváros. 50m2-es lakás 20m2-es  zárt kerttel.

Légkondicionáló és Wi-Fi.

Teljesen felszerelt, önálló konyha.

A béke szigete Szentendre szívében. Kettesben lennél a kertedben, vagy fel akarsz oldódni a városi forgatagban? Rajtad áll.

Rólunk

Amikor megérkezünk Ur Eleonóra batik festőművész és Sugár Zsigmond meseíró házába lépünk be. Mindketten szerelmesei a városnak, s ők maguk is szívesen töltenek egy délutánt a kacskaringós utcákban, vagy egy estét a Dunaparton.

Ur Eleonóra batik galériája és a Lotus apartman egy egészet alkotnak, egymás hátának támaszkodik a kettő. A galéria hétközben 10-16 óráig van nyitva, ahol Sugár Zsigmond meseíró fogadja a látogatókat szeretettel. Ur Eleonórával egy batik workshopon vagy egy tárlatvezetésen találkozhatnak.

Az együtt, kettesben töltött idő kincs, a hosszú szeretetteljes párkapcsolat tápláló forrás. Eleonóra és Zsigmond is gyakran keres olyan romantikus hétvégi pihenőhelyet, mint amilyen a Lotus apartman.

A családi hétvége is lehet romantikus. A nyitható kanapé a gyerekeket várja.

Szentendréről

Szentendre a festők városa, és nevéhez méltón lépten-nyomon galériába botlunk, amikor a macskaköves utcákat rójuk.

Igazi bohém város, színes kávéházakkal és romantikus kilátókkal. Az óvárosban eltévedni érdemes, így bukkanhatunk rá egy felejthetetlen pillanatra, mikor a Dunakanyar kibomlik a lábunk előtt.

A galériákban és múzeumokban hírneves állandó tárlatok és friss kortárs kiállítások közül válogathatunk. Ha már elfáradtunk a tekergésben, akkor is jó helyen vagyunk, mert éttermekben és kávéházakban sincs hiány.

Választhatunk az apró vendéglők közül az óvárosban, ha meghitt percekre vágyunk. Ahogy a Dunaparton is kiköthetünk az egyik forgalmas étteremben vagy a könnyed szórakozóhelyeken a szikrázó vízparton.

Túlcsordulásig romantikus napok, csak ti ketten és senki más.

Egyetlen apartman, ami csak a tiéd.

Látnivalók

a mi kedvenceink

Ur Eleonóra Batik galéria

Szentendre, Dumtsa Jenő u. 15

Batik festmények, nyomatok és táskák. Színpompás kavalkád egy lépésre.

Kovács Margit Kerámiamúzeum

Szentendre, Vastagh György u. 1

Egy csodálatos életmű, ami minden alkalommal ámulatba ejt.

Czóbel Béla Múzeum

Szentendre, Templom tér 1

Mesterművek gyűjteménye a város tetején, ahonnan rácsodálkozhatunk a kacskaringós utcákra is.

Kapcsolatban a művészettel

Eredeti festmények a falon és a szomszédos galériában.

Festhettek a művésznővel együtt, ha arra vágysz.

Batik workshop csak neked.

Éttermek

a mi kedvenceink

A reggelit a folyóparton, a Café Christine-ben szolgálják fel, mindössze 5 perc sétára.
Háromféle reggeli közül választhatnak vendégeink.

Café Christine

Szentendre, Görög u. 6.

Kifogástalan konyha és panoráma.

Választható reggeli menük

I. menü

Friss croissant lekvárral.

II. menü

Bécsi kolbász bagettel, vajjal és zöldségekkel.

III. menü

Rántotta két feltéttel (hagyma/gomba/sajt/kolbász/szalonna), bagett, vaj és zöldségek.

Minden menü mellé választható kávé, forró csokoládé vagy friss narancslé.

A reggeli kérhető glutén- vagy laktózmentesen.

Kacsakő bisztró

Szentendre, Dunapart

A bokád már szinte a vízbe ér, nagy a lazaság.

Adzuki

Szentendre, Kucsera Ferenc u. 13.

Kóstolja meg a prémium minőségű alapanyagokból készült ázsiai ételeket egy könnyed, nyugodt környezetben.

Kifulladásig. Nem kell térkép, inkább tévedj el a sikátorokban. Mert egy füttyszó az élet.

Programok

Vedd fel velünk a kapcsolatot, ha részt szeretnél venni az alábbiak bármelyikében:

Batik workshop Ur Eleonórával

Érdekel a művészet? Szeretnél kipróbálni egy kétezer éves technikát? Gyere el a batik workshopra és alkoss szabadon!

3 óra| 45.000 Ft

Tárlatvezetés a Batik Galériában

Tárlatvezetés Magyarország egyetlen batikgalériájában. Előadás a batikolás történetéről és technikáiról, a festményekről.

1 óra | 15.000 Ft

Tárlatvezetés 3 Szentendrei múzeumban

Művészeti idegenvezetés Ur Eleonóra Batik galériájában és 2 választott múzeumban.

3 óra | 45.000 Ft

És még sok más…

Lovaglás a Pilisben trénerrel, csak gyakorlott lovasok számára

Frissen a piacról (helyi zöldségek, sajtok és tökéletes kenyér) 3 percre az apartmantól

Ayurvédikus masszázs a közelben

Kirándulás a környék hegyeihez (Pilis).
Kedvenceink: Lajos-forrás, Dera-szurdok, Rám-szakadék, Dobogókő

Dömörkapu Rengeteg – (Facebook)

V8 uszoda és wellness – (Weboldal)

Leányfalui Strandfürdő – (Weboldal)

Lupa Beach (Weboldal)

Wiking Yacht Club – (Weboldal)

Fesztiválok és programok Szentendrén: www.szentendreprogram.hu

Kapcsolat

Vedd fel velünk a kapcsolatot a lenti elérhetőségeink valamelyikén!

Telefonszámunk
+36 30 531 5213
+36 30 550 9480

E-mail címünk
lotusapartment.com@gmail.com

Címünk
Kucsera Ferenc utca 10., 2000 – Szentendre, Magyarország

Kövess minket a közösségi oldalakon is!

Használd az alábbi űrlapot a kapcsolatvelvételre!

1 + 7 =

Árkalkuláció és online foglalás

A béke szigete Szentendre szívében.

Kettesben lennél a kertedben, vagy fel akarsz oldódni a városi forgatagban? Rajtad áll.

10 méterre a belvárostól

Túlcsordulásig romantikus napok!

Csak ti ketten és senki más. Egyetlen apartman, ami csak a tiéd.

50 négyzetméteres apartman

A családi hétvége is lehet romantikus!

A nyitható kanapé a gyerekeket várja.

20 négyzetméteres saját kert

Egyetlen apartman, nem osztozkodsz senkivel. Saját kert és konyha, ahol meglepetés vár.

Teljesen felszerelt, önálló konyha

Reggeli panorámával

Kezdjétek a napot a Dunaparton! 5 perc sétára szolgálják fel nektek a reggelit.

A Lotus apartman Szentendre sétálóutcájától alig 10 méterre bújik meg. Minden karnyújtásnyira, s mégis elvonulhatsz, ha már eleget láttál. Önálló lakás különleges berendezéssel, saját kerttel és bejárattal.

Kifulladásig.

Nem kell térkép, inkább tévedj el a sikátorokban. Mert egy füttyszó az élet.

Szentendre egy festőművész szemével.

Galériák és titkos átjárók, amit elsőre észre sem vennél. Kérhetsz művészeti idegenvezetést.